Remember, Please! Előszó

Richard Castle a tükörhöz lépett, a kezében lévő fekete csokornyakkendőt a nyakába helyezte, majd keresztbe fonta. Miközben komótosan „csokrot” készített, szélesen elmosolyodott. Élete legfontosabb pillanata előtt állt. Most harmadszor készült megtenni ezt a lépést. Sokan bolondnak tartották, hogy két balul elsült házasság után, ismét igába hajtja a fejét. Néhány éve ő maga sem gondolta volna, hogy újra rászánja magát. De a nő, akinek a kezét még az este folyamán meg akarta kérni, kivételes, intelligens, jó homorú, de ami a legfontosabb, hogy szerette őt, azért ami. Még ha néha csak egy nagyra nőtt kisfiúként is viselkedett. 
Megigazította a készre kötött nyakkendőt, majd a szekrényhez lépett, és elővett egy fehér zakót, ami kitűnően illett a sötét szmokingnadrághoz. Visszasétált a tükörhöz, begombolta a zakót, és elégedetten nézett végig magán. „Tökéletes. Akárcsak a mai este” – gondolta csillogó tekintettel, miközben kihúzta az öltözőszekrény bal fiókját, és elővett belőle egy sötétkék bársonydobozkát. Felnyitotta. Egy eljegyzési gyűrű volt benne, amit még a múlt héten vett. A gyűrű fehér arany foglalatú volt, közepén egy apró gyémánttal, ami mindössze nyolc karátos volt. Eredetileg nagyobbat és értékesebbet szeretett volna. De minél többet gondolkodott az üzletben, hogy vajon melyik gyűrűt vegye meg, annál inkább úgy érezte, hogy élete párjához nem illene egy olyan kirívó ékszer, a munkájáról már nem is beszélve. Végül emellett a gyöngyszem mellett döntött, és csak reménykedni tudott, hogy nem fogja megbánni a döntését. 
Becsukta a bársonydobozt, majd a zakója belső zsebébe rejtette. Éppen ebben a pillanatban lépett be a szobába Alexis. 
- Készen állsz? – kérdezte apját, miközben egy mosolyt próbált az arcára erőltetni. 
- Még szép! – válaszolta az író annál szélesebb mosollyal, észre sem véve lánya aggódó pillantását – Hogy nézek ki? 
- Remekül, mint mindig – lépett közelebb a férfihoz, miközben megszokásból igazgatni kezdte a nyakkendőjét – De így most már tökéletes – lépett hátra elégedetten. 
- Kész vagytok végre? – rontott be a szokásos hévvel Martha – Mindenki csak rátok vár! 

Castle vett egy nagy levegőt, amit Martha is észre vett.
- Biztos vagy benne? – kérdezte, miközben aggódva tekintett végig a fián – Még nem kötelezted el magad, szóval… – tétovázott – bármikor visszaléphetsz…
- Ugyan, Anya! Hisz már mondtam. Ha megnősülök sem fog változni semmi. Továbbra is velünk maradsz.
- De… – próbált ellenkezni az asszony.
- Semmi de! Mindketten ezt szeretnénk. Most pedig induljunk, ne várakoztassuk a vendégeinket.
Rick a két nő felé nyújtotta a karját, mire Martha és Alexis is a férfiba karolt. Együtt léptek a nappaliba, ahol már várta őket az ünneplő vendégsereg. Castle szélesen mosolyogva üdvözölt mindenkit, miközben Alexis és Martha udvarias mosollyal követte őt.
Fél órával később a pincérek pezsgős pohárra jártak körbe, és minden vendég kezébe adtak egy-egy Don Pérignonnal teli poharat. Miután Castle is megkapta a sajátját, megkocogtatta, ezzel vonva magára mindenki figyelmét.
- A mai este különleges – fogott bele beszédébe a lépcsőn negyedik fokán állva – És nem csak azért, mert a legújabb Nikki Heat könyvem ismét a Bestseller lista élére került…
A kijelentést hangos taps követte. Az író megvárta, amíg elül a tapsvihar, és csak azután folytatta.
- Hanem azért is… – szünetet tartott, és megkereste szerelmét a tömegben – …mert nagy lépésre szántam el magam. Már az első találkozásunkkor tudtam, hogy ő egy különleges személy. És azt is tudtam, hogy egy nap majd ő lesz a feleségem. Bár időbe tellett, de őt magát is sikerült erről a tényről meggyőznöm – a tömegből innen-onnan halk kuncogás hangzott fel – És ma úgy döntöttem – elindult a lépcsőn szerelme felé – hogy felteszem neki a kérdést, és csak reménykedhetem, hogy igent mond…
Letérdelt, majd a zakója zsebéből előhúzta a gondosan odarejtett bársonydobozkát. Felnyitotta a tetejét, majd szerelme szemébe nézett.
- Victoria Jane Prescott, hozzám jössz feleségül?...